Budavári Palota – Lehetséges funkciók

A Budavári Palota és közvetlen környezete talán a legfrekventáltabb területe az országnak, a magyarságnak és Budapestnek. A palota rendbehozatala ugyan rendkívül összetett ügy, mégis kiindulópontként megkockáztatható, hogy széleskörű konszenzus övezi a megállapítást: a Budavári Palota elsősorban a magyar állam történelmi reprezentációja. Uralkodói – legmagasabb közjogi – székhely és rezidencia. A helyreállítás értelme, haszna nemcsak jelentős turisztikai bevételekben, hanem és elsősorban a nemzeti identitás erősödésében, a történelmi és kulturális ismeretek bővülésében jelenik meg. Azzal a mottószerű megjegyzéssel, hogy az épített és kulturális örökség rendbetételével párhuzamosan – időnként – az ismeretek és az identitástudat is helyrehozatalra szorul.

A Szent Korona és a koronázási ékszerek a Parlamentben (Kép: www.parlament.hu)

Államtörténeti hagyományunkban a magyar államiság jelképe: a Szent Korona, aki mint absztrakt személy az ország és nem a király szimbóluma, ezért nem a király, hanem az ország koronája. Ha rendező elvként a palota funkció-rendszerének középpontjába a Szent Korona elhelyezése kerül, akkor ebből logikusan következik, hogy az épületegyüttes eredetileg uralkodói funkcióra tervezett belső térszerkezete, díszítései, tárgyai ismét az eredeti küldetésüknek feleljenek meg.

A Szent Korona és a szentkorona-tan a magyar államépítő kultúra élő öröksége. Autentikus módon láttatja és értelmezi a magyar állam- és alkotmányosság-történet, a dinasztia- és politikatörténet összefüggéseit ezer éves távlatban. A Szent Korona elhelyezése a kupola alatt vagy a trónteremben ezért ideális megoldás.
A palota funkcionális „berendezése” összefügg az épületrekonstrukció kérdésével. Az egyik fő, belső térszervező elem az enfilade, a tengelyre felfűzött teremrendszer volt. Ha a Szent Korona a palotába költözik, akkor azzal az enfilade helyreállítása szinte magától értetődővé válik, mivel az északi főbejárattól a déli „E” épületig húzódó reprezentatív teremsor tökéletesen megfelelő a következőkre:

Az Aranybulla átirata az ősiség törvényével,1351
(Kép: www.mek.oszk.hu, részlet)
  1. a Szent Korona és a koronázási jelvények elhelyezésére,[1]
  2. a szentkorona-tannal való összefüggések és nemzetközi összehasonlítások megjelenítésére,
  3. a magyar állam- és alkotmányozói történet bemutatására a Vérszerződéstől a hatályos Alaptörvényig, minden korosztály és érdeklődési kör számára interaktív kiállításokkal, előadásokkal, animációkkal.
  4. a jelenlegi gyűjtemények (MNG, OSZK) államtörténethez kapcsolódó kincseinek – történelmi festmények, szobrok, kódexek, dokumentumok – kiállítására, bevonva az „F” épület termeit is.
  5. a vártörténeti múzeum tematikus bővítésére.

A bemutatható történeti-kulturális örökségünk rendkívül gazdag, és aktuális üzenetekkel teli.
Egy példa az állam(történet) és a fenntarthatóság összefüggésére. 1351-ben a Budai Várban hirdették ki a megújított Aranybullát az ősiség törvényével, amely a földbirtokok feletti rendelkezést korlátok közé szorította. A jogszabály fél évezreden át érvényben maradt. Az „ősiség” elve azon alapult, hogy az ősi földvagyon nem a király és a földesurak, hanem a Szent Korona tulajdona (része), aki az ország egészét (területét és közösségét) testesíti meg. Az ország földje fölött a birtokos nem rendelkezhet korlátlanul, mert biztosítania kell a következő nemzedékek „megélhetését” is.

Aranybulla pecsét. Az alkotmánybírák az Aranybulla pecsét másolatát viselik talárjukon tisztségük jelképeként.
(Kép: www.alkotmanybirosag.hu)

A törvény vegyesházi uralkodó, Nagy Lajos király idején keletkezett a jövő generációk (a megmaradás) iránt viselt felelősség jegyében. A törvényt azért hozták, hogy az ország létét biztosító földvagyon ne kerüljön idegen kézre, ne herdálódjon el. Láttuk, hogy a gyarmatosítás során milyen kiszolgáltatottá váltak népek a földjeik idegen tulajdonba kerülése által. A mai globális (föld)piacon hasonló tendenciákat tapasztalunk, hiszen a termőföld és a víz egyre „szűkösebb jószág”, tovább tágítva a fenntarthatósági problémakört.

Az ENSZ 1987-ben kiadott Brundtland-jelentése a hatszáz évvel korábbi ősiség tartalmával azonosan fogalmaz: „A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generáció szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket.”

Végül, egy megjegyzés (állásfoglalás?) a Budavári Palota rekonstrukciójával kapcsolatosan, amelynek hogyanjáról heves viták zajlanak. A hitelesség, eredetiség műemlékes szakmai kérdéséhez nem kívánok hozzászólni. Mégis, annyi véleményt talán meg lehet engedni, hogy rekonstrukció-párti vagyok a Palota épületegyüttese és környezete helyreállításával kapcsolatosan, benne a kupolával, enfilade-al, a reprezentatív termekkel, tetőidomokkal, Habsburg-lépcsővel, kertekkel, stb. Azzal, hogy az épüljön vissza, ami harmonizálható az utóbbi évtizedekben létrejött értékekkel, mint pl. a középkori feltárásokkal, az „új” várfalakkal, az át- és körbejárhatóság építményeivel.
A régi és az új örökségi értékek, az állam- és vártörténetre alapozott funkcionális tartalom összhangja különösen izgalmas eredményt hozhat, új minőséggel, hozzáadott értékekkel gazdagítva és tovább éltetve nemzeti-kulturális örökségünket.

Budavári Palota, 1905 (Kép: Fortepan, Budapest Főváros Levéltára)

[1] A Szent Korona palotabeli jelenlétével adekvát funkcionális opció magas közjogi intézmény, mint a Köztársasági Elnöki Hivatal elhelyezése pl. a palota az északi ’A’ épületében, amennyiben a miniszterelnöki kabinet kerül a Sándor-palotába.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.