Víz-közbirtokosság

A vízgazdálkodás közösségi feltételeiről – a Káli-medence példáján

„MINDEN CSEPP SZÁMÍT”

Az EU Víz Keretirányelve (VKI) rendkívül fontos alapdokumentum, mivel széles legitimitású politikai és elvi-szakmai ernyőt von a vízügy fölé. A fenntartható vízvédelem megvalósítása olyan intézményrendszer kiépülését kívánja, amely egyaránt hatékony a helyi és a kontinentális méretű vízrendszerek szintjein. Mégis, megtörténnek, és meg fognak történni vízszennyezések, jelen van a rablógazdálkodás, amire – a vizek fontosságának növekedésével – egyre nagyobb lesz a késztetés. Tapasztaljuk, hogy nincs az a szigorú hatósági ellenőrzés, elrettentő szankció, amely mellett fel ne bukkannának negatív jelenségek. Cél tehát, a minél teljesebb védelem. Kiemelt szerepet kap a technológia, a társadalom bevonása, a monitoring, a felhasználás/takarékosság ellenőrzése. Megítélésünk szerint, a leghathatósabb védelem alapja az, ha a vízügy közvetlen, mindennap átélt személyes és közösségi érdekre épül. Ha mindenkire számíthatunk, hogy minden csepp számítson.

A dolgozatban ismertetjük a Káli-medence vízrajzát, majd a vizek értékeit a vízvédelem és a teendők összefüggésein keresztül mutatjuk be. Dolgozatunk kiegészül egy felvetéssel, amely a vízgazdálkodásban megjelenítendő személyes és közösségi érdekeket próbálja összehangolni.

I. Vízrajz

A medence gazdag állandó forrásokban, időszakos vízfolyásokban. A Káli-medence legjelentősebb vízfolyása a Burnót-patak (9,5 km, vízgyűjtője 82 km2), mely Balatonhenyétől indul dél felé, majd délnyugatra tartva keresztül szeli a medencét, és a salföldi bányatavak előtt dél felé fordulva Ábrahámhegynél éri el a Balatont. A Burnót-patakba fut bele északról a Tekeres-séd és a Sásdi-patak, a Monoszló fölötti Tói hegy közötti völgyekből ered a Horog-séd, mely Zánkánál éri el a Balatont. A víz minősége, sajnos, meglehetősen szennyezett. Természetes tó a medencében a Kornyi-tó. Salföld mellett bányatavak, Balatonhenyétől délre duzzasztással kialakított víztározó, a Fekete-hegy platóján, főként csapadékvízből táplálkozó lefolyástalan tavak találhatók. Összefüggő talajvízszint a völgyekben fordul elő, 4-6 méter között. A rétegvíz mennyisége 1 l/s*km2. A medence hidrogeológiai képe igen heterogén. A területet az ingadozó karszt- és talajvízszint jellemzi, a domborzati és talajtani viszonyok miatt. A Kornyi-tó szabad vízfelülete csekély, 10-15 ha, vízszintje igen ingadozó, néha teljesen kiszárad. A medencében a Sásdi forrás a legnagyobb vízhozamú (Q=300 l/perc), kisebbek a Kis-Csere-kút, Csere-kút, a Fekete-hegy oldalában lévő Öreg- kút. Egyes források régen épített, szép kútházakkal vannak körbe foglalva.

A medence leghíresebb forrása a kékkúti Theodóra forrás, amelyre a Nestlé konszern ivóvíz palackozó üzeme települt. (1.kép) A Salföld és Kisörs-puszta között működő kvarchomok bánya hidromechanizációs technológiája két nagyobb bányatavat hozott létre, amelyek azonban lassú feltöltődéssel, változó vízfelülettel rendelkeznek, a medencétől idegen képi megjelenést mutatnak.

A Káli medence 1970-es években készített meliorációs munkái során a patakrendezések, burkolásukkal létrejövő csatorna jellegük, és a sok helyütt kedvezőtlenül mélyre készített mederfenék a medence talajvízszintjét erősen leszívja, és ezzel a szárazodást segíti elő. Kívánatos lenne a meliorációs célok természetvédelmi, élőhelyvédelmi, vízvisszatartást elősegítő szempontok szerinti újragondolása és a csatornázott patakok revitalizációjának feltételeit megteremteni.

II. A vízszennyezés veszélyei, a vízvédelem feladatai a Káli medencében

  1. Mederrendezések

A Burnót és a többi patak, időszakos vízfolyás medreinek revitalizációja alapvető a természetes vízháztartás visszaállítása érdekében. A patakok medervonalának rendezése során kívánatos az eredeti vagy az eredetihez közeli nyomvonal helyreállítása és a patakmedrek fenékszintjének a szükséges esés figyelembe vételével történő megemelése. Ezáltal elsősorban a Burnót patak jelenlegi vízleszívó, talajvízszint csökkentő hatását jelentősen mérsékelni lehet, és a korábbi természetes lefolyási viszonyok során ökológiailag-hidraulikailag kialakult vízszint egyensúlyhoz közelebb lehet jutni, a medence nagy részén azt helyre lehet állítani. A meder meanderező vonalvezetésnek visszaállításával a parti galéria növényzet visszatelepülése is megindul, ami számos állat fészkelő és búvóhelyét hozza vissza a medencébe. A legeltető állattartás során az állatok patakra járatása itatás céljából a patakpart betaposásával jár, ami szintén kedvező ökológiai hatású a vizes élőhelyek (pl. a Kornyi tó) rehabilitációja szempontjából. (2.kép)

2. Csatornázott kisvízfolyások revitalizációja

A medencében lévőkisvízfolyásokat (3.kép) ki kell venni a burkolt medrükből, a települési szakaszaik kivételével, és az említett revitalizációval vissza kell vezetni a természetbe. A kisvízfolyások települési szakaszain, ahol a fenékesés meghaladja a 10%-ot és a meder erózió ellen véd utat, járdát, építményt, ott a burkolt medret meg kell tartani. (4.kép) Egyéb helyeken a szikkasztást is lehetővé tevő erózióvédő fenék és oldalvédelem kiépítésével kell a medrüket átépíteni vagy kiépíteni. Atelepülési csapadékvizek elvezetése önkormányzati feladat. El kell érni, hogy a vízlevezető árkok tisztántartása, karbantartása évente kétszer történjék meg, és az elvezetett nem szennyezett vizek a medence rossz lefolyású, régi, vízjárta területein szétömölve segítsenek a vízháztartás egyensúlyának megteremtésében.

3. A Káli medence településeinek szennyvízkezelése

Jelenleg a Káli-medence településeinek többségében megindult a szennyvíz csatornázás kiépítése. Fontos feladat, az így kialakuló közműhálózattal párhuzamosan, annak részeként, a rácsatlakozást támogatni, hogy a ma még lyukas derítőkön keresztül elfolyó, vegyszerekkel terhelt szennyvizek ne juthassanak a talajba, a talajvízbe és a karsztvízbe. Lehetővé kell tenni, és támogatni kell a gazdaságtalanul csatornázható településeken és településrészeken, a külterületeken az elfogadott közműpótlók közül a biológiai házi kistisztítók telepítését, mert ezekből az Európai Unió tagállamaiban több százezer működik megbízhatóan, környezet kímélően és ökológiailag kedvező hatással.A jelenleg kiépítés alatt álló szennyvízhálózatok tisztító telepének szennyvíz kibocsátási paraméterei ellenőrzése civil kontrollal nagyon fontos szempont. A csatornázott településeken fel kell számolni az emésztőgödröket.

4. Települési Vízgazdálkodási Keretterv

A medencére mikrotérségi szinten létre kell hozni a Vízgazdálkodási Keretterv-et, amelynek elsődleges feladata megteremteni a szabályozott csapadékvíz visszatartás és a fentiekben is vázolt szakszerű, ökologikus elvezetés és tározás egyensúlyát.

5. A medence melioráció alá vont területeinek felülvizsgálata

A múlt szocialista nagyüzemi mezőgazdaságának egyik hátrahagyott, természeti egyensúlyt felborító és műszakilag sem teljesen sikerült alkotása a magas vízállású területek termővé tétele céljából vízszintsüllyesztő céllal megépített csatornahálózata. Ennek felszámolása szükséges ott, ahol még gravitációsan ki tudja fejteni talajvízleszívó és elvezető hatását. Ehhez a figyelő kutak vízszint adatainak elemzését el kell végezni, és a felszámolás indokolása megfelelő háttér információk birtokában meg kell történjék. Ahol lokálisan ezek megtartása indokolt, ott azt a vizsgálati eredmények alapján kell megőrizni és fenntartani.

6. Agronómiai, műszaki talajvédelem, erózióvédelem

A medencében folyó csekély mezőgazdasági, szőlőgazdasági, kertgazdasági termelés ma már szinte elérte az ökológiai gazdálkodás fogalmába tartozó szintet. Ennek oka a kedvezőtlen tulajdonszerkezet, a mezőgazdasági területek alacsony aranykorona értéke, a rossz hozamok. A külső hatások miatt is célszerű a meglévő mezőgazdasági termelést az alacsony vegyszer felhasználású technológiák felé vinni, a hagyományos háromlábon álló medencei mezőgazdálkodás fenntartását tűzni ki célul, hogy a hegyoldalakon szőlő, a szoknya területeken gyümölcstermesztés és ezzel határosan elsősorban takarmánytermesztés, a medence belső részein, pedig legeltető állattartás legyen a gazdálkodás célja. A talajvédelem tehát a vegyszermentes, illetve jelentősen csökkentett vegyszer használatú gazdálkodás, a talajok szerves trágyázását előnyben részesítő gazdálkodás és az erózióvédelem műszaki, talaj megmunkálási technológiái köré szerveződjön.

7. A természetszerű erdőgazdálkodás, tájhasználat váltás

A Balatonfelvidéki Nemzeti Park területén a medencében kívánatos a tájhasználat váltással – gyepek és mezőgazdasági területek arányának változtatása a gyepek, a legeltetés javára – együtt a mozaikos tájszerkezet fenntartására törekvő erdőgazdálkodás. Támogatni kell a földcseréket és földvásárlásokat, hogy a BNP tulajdoni részaránya nőjön, és a tájgazdálkodás során komplex, a faállományt kímélő erdőgazdálkodást folytathasson, tovább javítva az állat- és növényvilág túlélési esélyeit, megtartva a viszonylag jelentős biodiverzitási fokot. A magántulajdonban lévő és maradó területek tulajdonosait be kell vonni ebbe az ökologikus tájhasználatba, mert a folyamat jelentősen javítja a vízminőség védelem hatékonyságát.

8. Gyepterületek feltörésének megakadályozása

A medencében a gyepek, felhagyott legelők bozótosodó területein meg kell akadályozni a mezőgazdasági célú növénytermesztésbe vonást, gyümölcsösöknek a medence belsejében történő telepítését, mert ezek az elmúlt évtizedekben kialakult kedvező növény-borítottság megszüntetésével közvetlenül is rossz hatással vannak a felszín alatti vizek minőségére.

9. A kisörs-pusztai bánya és tavainak vízvédelmi feladatai

A bánya hidromechanizációs technológiája jelentős vízmennyiség forgatásával jár. A kitermelt talaj és a mosásához szükséges víz tömegei változtatják helyüket. A kimosott meddőt visszavezetik a bányagödrökbe a víz segítségével. A víz eközben megváltoztatja vegyi összetételét, hőmérsékletét. A kitermelt és visszavezetett vízmennyiség vízháztartási egyenlete felborul, jelentős a párolgási veszteség, a vízminőség romlás. Cél: a bányászat okozta vízromlás, természet-pusztítás ismertté váljon, és a bányászat technológia váltása vagy felhagyása elérhető legyen.

10. A lakossági vízkivétel hatásainak feltérképezése

A vízfelhasználás növekedésének mértékéről nem rendelkezünk még hozzávetőleges adattal sem. Annyi bizonyos, hogy a lakossági célú vízkivétel főleg a felső karsztvíztároló vízkészletét érinti, csökkentve a karsztvíztároló vízszintjét. Ez a hatás kedvezőtlenül érinti a Káli-medence vizes élőhelyeinek vízháztartását. A vízkivétel okozta depresszió feltételezhetően csak néhány cm nagyságrendű, de lokálisan a kitermelések közvetlen hatásterületén akár ennek sokszorosa is lehet. Számszerűsíteni kell a lakossági vízkivétel mértékét, s vizsgálni a hatásokat. Figyelembe kell venni, hogy a lakossági célú vízkivétel mértéke rövidtávon nem csökkenthető, ezért nem módosítható tényezőként kell figyelembe venni a tájrehabilitációs beavatkozások során.

11. Kékkút Ásványvíz Rt.  vízkivételének hatása a medence vízháztartására

A Kékkút Ásványvíz Rt. üzemének közvetlen közelében található természetes savanyúvíz feltörések a római kor óta ismertek. Az iparszerű ásványvíz-kitermelés az utóbbi időkben erősödött meg. A Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2005. júliusában kiadott vízjogi üzemeltetési engedélye alapján az Rt. öt működő kútból összesen 320.000 m³ vizet termelhet ki évente.* Az ásványvíz-kitermelésnek a medence vízháztartására gyakorolt hatásáról vizsgálatok készültek, amelyek módszereikben és eredményeikben jelentősen eltérnek. Az eltérő hidrogeológiai modellek alapján a kérdés nem tisztázott, vajon a kitermelt ásványvíz milyen vízföldtani emeletből származik, honnan kapja természetes utánpótlását, azaz kitermelésével csökken-e a különlegesen értékes vizes élőhelyeket tápláló felső karsztvíz és talajvíz. Annyi bizonyos: az ásványvíz-kitermelés hatására a korábbi természetes ásványvíz-feltöréseknek a vízhozama számottevően csökkent. Vízhozam-csökkenésük, ill. elapadásuk mindenképpen kedvezőtlenül érintette a feltörésektől délre található Burnót és Bozóti-rét területén található vizes élőhelyeket. A terület botanikai, cönológiai képe bizonyítja, hogy a kékkúti üzem környékén feltörő vizek, bár a természetes állapotokhoz képest csökkent vízmennyiséggel, de táplálják az üzemtől délre található vizes élőhelyeket. A Kékkút Rt. megbízásából a Blautech Kft. és az Aquaprofit Zrt. által 2003-2004 folyamán készített, az ásványvíz kitermelés felszín alatti vizekre gyakorolt hatását vizsgáló környezetvédelmi hatástanulmányok eredményei szerint a Kékkút Rt. tevékenységének környezetileg káros hatásai nem jelentősek. A hatásvizsgálatok, a medence vízhiányos helyzetéért, a rövid távú hőmérséklet és csapadékingadozást, valamint a meliorizációs intézkedések hatásait nevezik meg felelősként. A medence talaj- és karsztvíz szintjének folyamatos mérésére 2005. év folyamán monitoring-rendszert építettek ki, melyhez az információs alapot 38 figyelőkút adja. A monitoring eredményeit negyedévente, az éves összefoglalót a tárgyévet követő év márciusában kiértékelve kell a KÖTEVIFE-hez benyújtani.

Az ásványvíz-kitermelés nemzetközi és hazai viszonylatban is dinamikusan fejlődő iparág. A trendeket tekintve a közeljövőben valószínűsíthető a Kékkút Rt. termelési kapacitás bővítési szándéka. A Káli-medencei vízkészlet hosszú távú fenntarthatóságát megcélozva, javasoljuk a meglévő hatásvizsgálatok és a monitoring rendszer eredményeinek elemzését, valamint egy független hatásvizsgálat készítését, melynek célja meghatározni azt a maximális kapacitásbővítést, amely mértékű kitermelés mellett fenntartható a medence természetes vízháztartása.

III. Közérdek a vízgazdálkodásban

A Víz Keretirányelv (VKI) végrehajtása olyan típusú feladatok elvégzését jelenti, amely csak az egész társadalom aktív részvételével valósítható meg. A VKI ezért kötelezően előírja a társadalom bevonását a VKI végrehajtásának egész folyamatába. A társadalom bevonásának elősegítésére külön útmutató készült. Az Útmutató készítői megállapították, hogy „nincsen egységesen érvényes koncepció a társadalom bevonási eljárására (PP), ezt a nemzeti, a regionális és a helyi adottságok figyelembevételével kell tervezni és végrehajtani.” Ennek kapcsán teszünk egy javaslatot, hogyan lehetne bevonni az összes érdekeltet a helyi vízgazdálkodásba.

Kiindulópont: a Káli-medence vízháztartásában elsőrendűen a helyi emberek, önkormányzatok érdekeltek, ezért logikus, hogy részt kell venniük annak „ügyintézéséből”. Tudniuk kell, mire számíthatnak, hiszen a vízügy alapvetően befolyásolja a helyi élet-, munka- és rekreációs körülményeket, a jövedelmi és vagyoni helyzetet, a természeti környezet megújulási képességét.

A Káli-medenceiek összefogását, együttműködését távlatosan megalapozná, ha a vízkincs felhasználásában sikerülne közös nevezőre jutni, hiszen közös ügyről, közös érdekről van szó. A térségi együttműködés igazi próbaköve lenne, ha pl. a Káli-medencében működő civil társaságok, alapítványok, a természet- és környezetvédelemmel, vízügyekkel, a felszín alatti kincsekkel foglalkozó intézmények, hatóságok, kutató intézetek bevonhatók lennének a „vízkormányzásba”.

Véleményünk szerint, kívánatos lenne közös álláspontot kialakítani az ásványvíz-gazdálkodás módjában, szabályozásában, a keletkező hasznoknak a települések és a kitermelő cég közötti megosztásában. Fontos, hogy a települési érdekeket és annak érvényesítési lehetőségeit a választott vezetők, képviselőtestületek fogalmazzák meg – hivatalból, demokratikus felhatalmazásból.

Egy profitorientált, nem helyi, sőt nemzetközi érdekeltségű cég elsősorban a (világ)piaci tendenciákat figyeli, gazdasági hatékonyságra, a beruházások minél gyorsabb megtérülésére, a profit maximalizálására törekszik. Ha ezekben tartós hátrányt tapasztal vagy valószínűsít, akkor tovább áll, átadja helyét egy másik, üzleti szempontból „hatékonyabb” vállalkozásnak. A helyi vízügyekben tehát annyiban érdekeltek e cégek, amennyire a helyi társadalmi és infrastrukturális hátteret biztosítottnak látják piaci törekvéseikhez. A túlzott kitermelés veszélye így mindig fennáll. A lakossági, térségi, vagyis a helyi érdek nem kerülhető meg. Ők nem lehetnek a vízügy vesztesei. Ha a helyi lakos, vállalkozó, önkormányzat közvetlenül érdekeltté válik a vízgazdálkodásban, miként „természettől fogva” az, akkor esély van arra, hogy az ásványvíz hasznosítása – szigorú központi szabályozás mellett – hosszú távon egyensúlyban legyen természetes újraképződésével. A fenntartható gazdálkodás feltétele, hogy ne történjen túlzott kitermelés. A vízhasznosítás során, a helyiek bevonásával, újabb termékváltozatok is készülhetnek (pl. fröccsök, szörpök, üdítők, ivólék). A különleges termék piaci értéknövelő tényező. A mennyiség helyettesíthető minőséggel, a termékskála bővítésével. Ebben a kitermelő cég partner lehet, szükség van technológiai tudására, gazdasági erejére, tapasztalatára, piaci kapcsolatrendszerére. Felvethető, a vízkitermelési jogot kellene a települési társulathoz telepíteni, és azt ő adná tovább a feldolgozó cégnek. A hasznosítási jog átadásának feltétele a termelési profil jóváhagyása az önkormányzatok véleményezésével.

IV. Víz- közbirtokosság (vízközség) intézménye

Mindezek alapján, javasoljuk: a Káli-medencei települések, a kitermelő cég, a közmű társaságok, civil szervezetek együttműködése öltsön szervezeti és működési szabályozási formát. A régebbi időkben egy-egy térség, település részletesen kidolgozta vizeinek használatát. A forma a hegy- és bányaközségi vagy erdőbirtokossági mintát követné, pl. víz-közbirtokosság, vagy vízközség néven.

A víz-közbirtokosság (vízközség) a káli-medencei víz- és ásványvíz-gazdálkodás hivatalos szervezete, köztestület vagy társulat lenne. Létrejöttét a települések kezdeményeznék azzal a céllal, hogy a természetes újraképződéssel egyensúlyban lévő víz- és ásványvíz kivétel védelmében a szervezet szabályozza és szervezze a területük vizeinek hasznosítását és kereskedelmét. A vízközség tagjai a vízközség területén érdekelt lakosság, szervezetek, intézmények, hivatalok köréből kerülnének ki. A szervezet létrehozását, működését jogi szabályozásba szükséges foglalni. A szabályozás az önszerveződés és a hivatalos szerveződés régi tradícióit újítaná föl, a hivatkozott hegyközség, erdőbirtokosság, vagy akár egy új arculatú vízi közműtársulat mintájára.

Végül is, közös kincsről, nemzeti vagyonról van szó. A közös kinccsel való gazdálkodás az országos intézmények felelősségén túlmenően a helyiek érdekkörébe is tartozik. Azaz, közös érdekű gazdálkodást szükséges folytatni. Ha nem lenne kötelező a tagság, akkor is szükség lesz egy vízgazdálkodási “üzemtervre”, mint az erdőbirtokosságnál, amelynek a betartása viszont kötelező lenne, hiszen az üzemtervnek nemcsak a gazdálkodási rendre, hanem a kritikus helyzetek intézkedési gyakorlatára is ki kell terjednie. Nyugat-Európában, egy termékszövetkezet a teljes termékpályát felügyeli, és önkormányzat is lehet tag szövetkezetben. Ha pl. a vízkitermelési jogot az önkormányzat(ok) kapnák meg, akkor ezt mintegy szövetkezeti formában a közösség javára lehetne hasznosítani, ahol a külső cég hozza a technológiát és szervezi a piacra jutást.

Fő szempont, hogy a vízzel való rendelkezés, a kitermelés, az üzemeltetés, a forgalmazás ne váljon el egymástól, egy érdekkört alkosson, mert ennek alapján lehet következetesen érvényesíteni a közösségi érdekeket (az ásványvíz újratermelődésének egyensúlyát), továbbá, arányosíthatók a terhek, a jogok és a kötelezettségek. Garancia szükséges arra, hogy az értékesítésből keletkező bevételből meghatározott hányadot vissza kelljen forgatni a térségbe, a vízháztartás védelmére, a Káli-medence természeti környezete megújulásának biztosítására (ld. II. fejezet), az élet- és munkakörülmények javítására. E teljes körűségre is van kiváló hazai példa: a Hangya Szövetkezet.

A víz-közbirtokosság (vízközség) intézményének jogi személynek kellene lennie a fentiek okán, és azért is, hogy pályázhasson hazai és uniós pénzügyi alapokra, tőkét vonhasson be, társulhasson befektetőkkel, üzemeltetőkkel, egyéb jogviszonyt alakíthasson ki. A vízközségi elvből következően, olyan helyi adottságokra, gazdálkodási lehetőségekre szerveződő, kultúra-teremtő és -védő intézménynek is kell lennie egyben, amely egyensúlyt tud tartani a magán- és a köztulajdon, a magán- és a közérdekű gazdálkodás között, ahol gyakorolható az érdekegyeztetés módja.

A javasolt új intézmény esetében meg kell jegyeznünk, hogy nyitott kérdés a vízügyi, a bányászati, a felszín alatti kincsek állami kezelésével foglalkozó hatóságokkal való kapcsolat kialakítása. Az ásványvíz is ugyanolyan nemzeti kincs, minta a kőolaj, a földgáz vagy más ásványvagyon. A nemzeti értékű „káli-víz” védelmét is jogszabályokkal kell szavatolni. Elképzelhető, hogy állami intézmények is tagjai (delegáltjai) lennének a szervezetnek. Az igazságos elvárás, hogy az érintett települések a vízhasznosítás után bevételre és beleszólásra kapjanak jogot.

A víz-közbirtokosság (vízközség) működése forrás oldali állandóságának fontos feltétele, a vízgaz-dálkodásból keletkező hasznok visszaforgatásán túlmenően, hogy a vízkészlet-használati járulék meg legyen osztva a központi költségvetés, a közép- és a helyi szint között, pl. a vízközség és a regionális vízügyi szervezet között. Ezáltal közös érdekpálya alakul ki a közszféra szintek között, ami alapfeltétel a vízrajzi fejezetben leírt javaslatok megvalósításának. Ha a vízközségi intézmény beválik, akkor regionális és országos hálózattá szervezhető a helyi vízrajzi adottságokra építve.

Felvetéseink talán meglepőek, és nyilvánvalóan sok jogi, közigazgatási és szervezési problémát kell hozzá megoldani, és új törvények is kellenek. A közös nevező: az élethez nélkülözhetetlen víz természetes körforgásának biztosítása. Ez örökké való ügy. Minden csepp számít!


* A kutak: Theodora I. (Kékkút B-1/a), Theodora II. (Kékkút K-7), Theodora III.( Kékkút K-6) számú kutak (összesen évente 100.000m³/év kapacitással), Kővágóörsi Kö-7 (Kővágóörsi Kö-6) számú kút( 120.000 m³/év kapacitással), valamint a Theodora IV. (Mindszentkálla K-4) kút (100.000 m³/év kapacitással).


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.